Kis alapterületű fürdőszoba tervezése

Egy pici fürdőszoba tervezése mindig pozitív kihívás, mert általában az építészek erre a helységre nem hagynak túl nagy helyet. De ettől izgalmas a tervezés. A mai építészeti, elektronikai és technológiai újításoknak köszönhetően igazi egyedi, látványos megoldások használhatók ebben a helységben is!

Ebben a projektben kötöttek voltak a falak így ezen belől kellett gondolkodni. Mivel ez egy második fürdőszoba, így nem volt szükség rá, hogy minden funkció bekerüljön. Így a kád kimaradt, helyette azonban egy nagyméretű épített zuhanyzó kapott helyet.

Sokan nem is gondolnak rá, hogy egy kisebb mint 10m2-es – esetünkben 7 m2-es – helység mennyi mindennek tud helyet adni, ha az jól van elrendezve. Ebben az esetben például a tisztálkodási funkció mellet jól megfér egy rejtett mosókonyha is mosó- és szárítógéppel együtt.

Az egyik tervezet világos faererezetű burkolatot. Egy nagy méretű zuhanyzó, egy mosdókagyló valamint egy szekrnybe rejtett mosókonyha kiapott helyet. A másik tervnél meleg barna színű burkolatot kapott a fürdő. Itt is egy nagy méretű zuhanyzó, két mosdókagyló és szintén egy szekrénybe rejtett mosókonyha kapott helyet.

Elégedett ügyfeleim mondták

Lehet egy terv bármilyen szép vagy jó. A végső véleményt mindig az ügyfél mosolya tükrözi.

Kedves Kriszta!
Teli találat!! Tökéletesen megcsináltad a módosításokat!! Pont ilyenre gondoltuk!!

T. Péter

Kedves Kriszta!
Még egyszer, szeretném megköszönni a látványterveket, nagyon-nagyon jók! Ennek köszönhetjük a ház eladását, mert az első megtekintésnél nem akarták a házat. Hetekkel később  a látványterveket megtalálták a hirdetésbe és akkor már igent mondtak.

Viktor és Erika

Engem sok támadás ért a környezetemből, hogy minek költök ilyen “haszontalan” dolgokra, mint a látványterv. Én csak nevetek rajtuk! Ha tudnák hosszú távon mennyit megspórolok a munkáddal Lásd a zuhany a fürdőbe! Mi lett volna, ha megveszem azt a hosszúkás kabint! Dobhattam volna ki! Akvárium lett volna a fürdőnk! Úgyhogy én nagyon hálás vagyok Neked!

E. Rita

Kövess engem



Adatkezelési tájékoztató
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatával ezt és az adatkezelési szabályzatot jóváhagyod. Adatkezelési tájékoztató.